Céljaid. Az nem cél, hogy le akarsz fogyni. Miért akarsz? Mi nem jó? Mi zavar? Mivel tudod jobbá tenni? Hogyan éreznéd jól magad? Mi fáj? Erre építs! Egy hétre, egy hónapra, 90 napra, 1 évre, 3 évre. Nézz szembe azzal, ki akarsz lenni!

Tedd félre az egódat. Ami nem működik, ahhoz ne ragaszkodj. Megveheted az ezredik hazug, drága táplálékkiegészítő csomagodat. Pont annyit fog érni, ameddig nem kerül be a szekrénybe, azaz hamar száműzve lesz, mert rohadtul haszontalan. Nem fog segíteni.

Dokumentálj, ne csak számokat. Magadat vizsgáld! Mikor mit teszel? Mikor mire reagálsz rosszul? Mi fejt ki stresszt? Mikor nyúlsz ételhez? Ki és mi okozza a kényszeres cselekvést, hogy mindent kajával oldj meg?

Légy őszinte! Ha hibázol, lásd a fejlesztendő területeket. És merj is tanulni önmagadtól!

Azt hiszem, ezek a gondolatok tartották bennem leginkább a lelket az elmúlt 5 évemben. Számtalanszor megbotlottam a motivációmban. Bármennyire fura is ezt hallani, hiszen ti alapvetően azt látjátok, hogy végig meneteltem ebben a pár évben a kiinduló ponttól mostanáig, de higgyétek el, hogy én pont ugyanolyan nehéz pillanatokon vagyok túl, mint ti is.

És az én rózsaszín napszemüvegem az bizony jó nagy volt, rendesen eltakarta a való világot körülöttem. Belepett engem a sok kaja, amit azért tömtem magamba, hogy ne kelljen tudomást vennem a boldogtalanságomról.

És itt vagyok ma. Leginkább a lelki fejlődésemért csináltam az egészet, hogy kimászhassak az önámításból, az örökös kudarcokból, az önsajnálatból, a kilátástalanságból. Van olyan ember, akit a saját kövérsége egyszerűen betemet, mert nem akar kövér lenni, mert rohadtul nem akar kövéren élni. De megbénít, néha mozgásképtelenné tett engem is. Mintha valami öntudatlan állapotba kerültem volna, amiből egyszerűen nem tudtam kimozdulni. És igen, ma egy kicsit haragszom magamra, hogy nem volt elég önszeretetem, ami segített volna rajtam.

Legnagyobb ellensége az embernek mindig önmaga. A hiedelmek, az önértékelés, a boldogságtudat hiánya, a gyengeségek felerősítése elfedi azt a bájt és erőt, ami bennünk rejtőzik.Le kell vetni a rózsaszín napszemüveget és reálisan kell nézni önmagunkat. Kritikus vagyok. Magammal és másokkal is. Talán kicsit negatívum, de azt vettem észre, hogy amikor látok egy nagyon erősen túlsúlyos lányt a hamburgerező előtt orrig majonézesen, cukros kólával, akkor kiáltanék: ne tedd, állj meg, fordulj vissza, mert egyszer ez nagyon fog fájni. Aztán bele gondolok: neki már most is fáj, ahogy nekem is fájt. Pont ezért ettem. S talán pont ezért eszik ő is. Mert még nem érzi, hogy elég erős változtatni.

Pedig mindenkiben ott van az erő. Az az erő, ami képes mindent megváltoztatni.

2017. januárja óta mostani életszakaszomban érzem azt először, hogy végre tudom milyen boldognak lenni. Azért, mert szeretem magam, azért, mert szeretnek engem, azért, mert hagyom, hogy szerethessenek és hagyom, hogy szerethessek. Vannak hibáim, lesznek is. Épp most is újabb műtétre készülök, tele vagyok hegekkel. Sosem leszek olyan, mint régen. De mégis szeretek magamra nézni, mert tudom, hogy így sokkal jobb élni. Nem tökéletesen, hanem kiegyensúlyozottabb lelki állapotban.